
![]() |
|
| Dajka Róbert | Csigai Gabriella |
Az első bassetünket, Lolát, 2 évesen, 2000 márciusában vásároltuk apróhirdetés útján. Kedvencnek szántuk, de minket is elragadott a hév, és elkezdtünk vele kiállításokra járni. Sajnos rövid időn belül számos, a tulajdonosa által eltitkolt betegségével szembesültünk. Rengeteg erőfeszítésünkbe került testi bajainak orvoslása, lelkileg azonban soha nem jött rendbe. Melankolikus kutya volt, olyan, amilyennek a laikusok képzelik ezt a fajtát. 2006-ban, hosszan tartó súlyos betegség után távozott közülünk, olyan csendesen és békésen, ahogyan élt. Mindössze 8 év adatott neki.
A kezdeti sikertelenségek arra ösztönöztek bennünket, hogy olyan kutyát vegyünk, aki kiállítási és tenyésztési szempontból is megfelel az elvárásainknak, így 2001-ben megvásároltuk Emikét (HJCH, HCH, HSCH Moonlight Melody of Riverside). Ő volt számunkra az első „igazi” basset. Vidámsága, kedvessége, bája lehengerlő volt, és én végérvényesen beleszerettem a fajtába. Ő mutatta meg, hogy a R.CACIB is örömkönnyeket csalhat az ember szemébe és neki köszönhetjük a Voice of Forest kennel létrejöttét. 2009-ben, 8 évesen, tragikus gyorsasággal távozott az élők sorából, fájdalmas űrt hagyva maga után. Emlékét kitörölhetetlenül őrzik utódai és a képmásával díszített medál a nyakamban…
Az első almunk, s vele együtt Pille (HJCH, HCH, HSCH, HGrCH, ICH, CH-Hr April Sunshine The Voice of Forest), 2003 első napján született. Neki köszönhetjük első igazi kiállítási sikereinket. Pille „jelenség” volt a ringben, talán ezért is lett 2003. év kölyök szukája, és 2004-2005. év felnőtt szukája. Sajnos kitartó próbálkozásaink dacára sem született tőle utód.
Még ebben az évben került hozzánk Molly (Farina de Ianca), akit elsősorban tenyésztési céllal vásároltunk, jó származása miatt. Ma már 2 utódja is Interchampion. Őt követte Tüsi (Kormosvári Hajtó Lepke) nevű mudink, aki elsősorban házőrző és "fitnessedző" szerepet tölt be.
2004. december 23.-án lettünk igazi család, amikor megszületett Marci fiunk.



2005 augusztusában érkezett kennelünkbe Bassbarr Doublemeaning (Mini) és Bassbarr Madetomeasure (Medi). Velük sajnos nem volt szerencsénk. Minit 2,5 évesen kellett megszabadíttatnunk hosszan tartó, súlyos, gyógyíthatatlan betegsége kínjaitól. Meditől egy almunk született, mely nem váltotta be hozzá fűzött reményeinket.
2006-ban vásároltuk meg az of Riverside kennellel közösen az első kanunkat, Buick von Hollandheimet (Odin). Ő 2007. 06.09-én beírta magát a bassetek nagykönyvébe, amikor Zágrábban Fiatal Európagyőztes lett. És nem utolsósorban semmivel össze nem hasonlítható örömet okozott….
Eddigi legnagyobb tenyésztői sikerünket Mayának (Bumble-Bee The Voice of Forest) köszönhetjük, aki 2008-ban fajtagyőztes lett egy – Magyarországon - soha nem látott létszámú és színvonalú mezőnyben, Világ-és Európagyőztes kutyákat megelőzve, annál a bírónőnél, akire már a kezdetektől fogva példaképként tekintünk (Carla Gerber, Hollandheim kennel). Ez olyan szakmai elismerés, amelyről álmodni sem mertünk.
Jelenleg 7 bassettel osztjuk meg az életünket, köszönhetően Beauty (Black Velvet The Voice of Forest) visszavásárlásának, aki nagyon szép kölykökkel ajándékozott meg minket.
2007-ben Bronz-, 2009-ben Ezüstkoszorús Mestertenyésztők lettünk. Büszkék vagyunk a CACIB és Klubkiállításokon elért Tenyésztési Díjakra és Nagydíjakra.
A tenyésztésben fő célunk, hogy kiváló küllemmel és kimagasló genetikai háttérrel rendelkező kanokkal fedeztessünk, akik javítani tudják szukáink hibáit. Szeretnénk egy egészséges és szép állományt létrehozni, amely nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét.
Csigai Gabriella