
Csigai Gabriella vagyok, 1977-ben születtem Fehérgyarmaton. Egészen apró koromban még a lovak szerelmese voltam, a kutyák csak kisiskolásként kezdtek el foglalkoztatni igazán. A biológia-kémia szakos gimnázium elvégzése után Hódmezövásárhelyen, a Mezögazdasági Föiskolán kötöttem ki. A mudik iránti rajongásom befolyásolta diplomamunkám témaválasztását is, mely végül "A mudi tenyésztése és szerepe a hazai kutyás életben" címmel a tanszék egyik legjobb szakdolgozata lett. 1999-ben végeztem állattenyésztési szakirányú agrármérnökként, kiváló minösítéssel. A föiskolán ismertem meg - rögtön az elsö napon - férjemet is.
Ezt követöen 3 évig voltam a Kaposvári Egyetem Állattudományi Karának hallgatója, ahol 2002-ben okleveles agrármérnökként végeztem. A kutyákkal való kapcsolatom tovább mélyült, melynek legföbb bizonyítéka, hogy szakdolgozatom "A pumi színöröklésének vizsgálata" címmel látott napvilágot. A kaposvári évek alatt ismertem meg a basseteket is.
2001-ben elvégeztem a MEOE által szervezett ringtitkári tanfolyamot. Tudásomat több alkalommal is kamatoztattam budapesti CACIB kiállításokon, amíg aktív kiállítóvá nem váltam.
Több keverék után elsö fajtatiszta kutyám 1992-ben, egy sárga boxer kan személyében lépett az életembe. Ö volt Brandenburgi Alex, akivel kiállításokra és örzö-védö kiképzésre egyaránt jártam. Az Ö hatására egy kiképzésvezetö tanfolyamot is elvégeztem. Akkoriban a kutya számomra munkakutyát jelentett, és álmomban sem gondoltam, hogy egyszer "léhütö" bassetek fogják benépesíteni az udvart. A velük megélt közös élmények azonban a fajta igazi rajongójává tettek. Másik vágyam, hogy ritka magyar kutyám legyen, Tüsi nevü mudim megvásárlásával teljesült.